„Nem volt hangos. Nem volt látványos. Egyszer csak ott volt. Egy tekintet, egy csend, és bennem hirtelen elcsitult minden. Nem akart bizonyítani. Nem ígért örök boldogságot. Csak jelen volt. Egyszerűen, mélyen, igazán.
A lelkem valahol már ismerte őt. Nem volt kérdés, nem volt harc. Csak egy felismerés: ‘Igen. Ő az.’
És ebben a felismerésben megérkezett valami, amiről addig, csak ábrándoztam. A biztonság csendje. A mélység, ami nem fojt, hanem emel. A szeretet, ami nem követel, hanem ad.
Nem vágytam nagy szavakra. Csak valakire, aki nem akar megváltoztatni. Csak fogja a kezem, amikor vihar van bennem. És ő pontosan ezt tette.”