Ahogy teltek a hónapok, és a fiam növekedett bennem, valami bennem is elkezdett gyógyulni.
Az a nő, aki addig csak túlélt, most teremtett.
Nemcsak életet, hanem jövőt. Új minőséget. Egy másik sorsot neki és magamnak is.
Nem volt könnyű. Voltak napok, amikor sírtam.
Amikor a fáradtság, a bizonytalanság, a csend elnehezítette a lelkem.
De soha, egyetlen percre sem bántam meg.
Mert a szabadság mindig nagyobb ajándék volt, mint a kényelmes biztonság egy mérgező kapcsolatban.
Egyedül mentem végig az úton, de mégsem voltam magányos.
Mert ő ott volt velem.
Mozdult, ahogy én léptem.
Megnyugodott, amikor megpihentem.
És amikor megszületett, tudtam: ez a gyermek már a szívem erőteréből érkezett.
Ma 12 éves.
Erős. Egyenes. 
És amikor ránézek, mindig eszembe jut:
Az igazi tartóoszlopok nem kívülről jönnek.
Az igazi tartóoszlopokat mi magunk növesztjük a szeretetből, a hitből, a döntésből.