Miután elengedtem őt ,az apát, aki nem tudott felelősséget vállalni ,nem maradt más, csak az út előre.
Egyedül. De nem magányosan.
Mert ott volt bennem az élet. A harmadik fiam.
És minden nap emlékeztetett arra, hogy képes vagyok.
Dolgoztam végig a terhesség alatt.
Nem volt opció, hogy leálljak, hogy elfáradjak, hogy megroppanjak.
Nem volt „segítség”, nem volt „megpihenek egy kicsit”.
Volt két fiam, egy életem, és egy gyermek, akit vártam.
A testem dolgozott, de a lelkem tartott mindent.
Nem áldozat voltam ,hanem forrás.
Az élet forrása.
És ez az érzés erősebb volt minden nehézségnél.
A szülés előtt két héttel hagytam abba a munkát.
Akkorra már minden porcikám készen állt arra, hogy megérkezzen.
És amikor végre a karomban tartottam, csend lett bennem.
Nyugalom.
Olyan béke, amit csak egy nő ismerhet, aki megérkezett önmagába.
Ő másként jött.
És vele én is más lettem.